Blog

Merj különbözni!

merj kulonbozni
Írta: Pásti Edina
2021.11.04.

Gyakran indul úgy a weboldal készítés, hogy a megbízó megnézi, hogy a többieknek, a hozzá hasonló vállalkozásoknak milyen a weboldala, és ahhoz hasonlót kér ő is, hiszen nem akar kilógni a sorból, ebben az iparágban így szokás, és még sorolhatnánk az egyéb okokat.

Abban van igazság, hogy nagyon kilógni veszélyes dolog, mert ha nehéz beazonosítani a vállalkozás tevékenységét a nyitókép alapján, akkor bizony az első 2-3 másodpercben szépen otthagyják az oldalt a látogatók.

Tehát, ha én csavarokat árulok, akkor ne rószaszín virágokat tegyek a kezdőlapomra, hanem csavarokat. De nem mindegy, hogy hogyan ábrázolom azokat a csavarokat. Beállhatok a sorba, és mondhatom, hogy én vagyok a 111. csavarbolt, vagy csinálhatok valami mást, és azt mondom, tőlünk tutira nem csavarodsz be.

Az jó, ha képben vagyunk a konkurenciával kapcsolatban, KELL piackutatást és konkurenciaelemzést is készíteni, hiszen anélkül lehetetlen tervezni. Nézzük meg, mi az, amit mások jól csinálnak, és vizsgáljuk meg, hogy tudunk-e belőle valamit adaptálni. Nem másolunk, természetesen, csupán ötletelünk. Az rendben van, ha inspirálódunk másoktól, de a másolást hagyjuk meg a lelkes amatőröknek.

Azt is meg kell nézni, mi az, amit mások ROSSZUL csinálnak. Ebből rengeteget lehet tanulni, ráadásul más kárán, szóval kellenek a negatív példák is.

Ezután gondoljuk végig, hogy mik azok az értékek, amiket a vállalkozásunkkal képviselni akarunk, mit akarunk elmondani. Ki a célcsoportunk, hogyan kell megszólítani őket, hol érjük el őket, mire vágynak? Rengeteg ilyen kérdést kell végiggondolni, és ha mindre megvan a válasz, akkor jöhet a marketingstratégia és az arculattervezés.

Gyakori hiba még, hogy a vállalkozó olyan stílusú weboldalt kér, ami NEKI tetszik. Az első kérdésem mindig az, hogy mi a weboldal célja. A második pedig az, hogy ki a célcsoport. Ez a két kiindulópont fogja meghatározni, hogy milyen weboldalt érdemes készíteni, és nem csak az, hogy a megrendelőmnek mi tetszik. Persze fontos, hogy valahol belerakjuk a saját stílusunkat, hiszen mi magunk hoztuk létre ezt a vállalkozást, nyilván szeretnénk, ha valamennyire tükrözné az arculatunk azt, hogy mi milyenek vagyunk, de ezeket az elemeket arányosan kell elvegyíteni.

Tehát a csavarboltnál maradva, ha én elsősorban férfi szakembereknek árulok profi csavarokat, és mellette imádom a motorokat is, akkor el lehet vinni egy picit a motoros stílus irányába az egész weboldal hangulatát. De ha háziasszonyoknak árulok barkácscikkeket, akkor nem biztos, hogy a motoros téma az oldalon tartja majd őket.

Néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy fejlődni tudjunk, és ehhez gyakran kell a támogatás. Én az örök lázadó személyiségemmel folyton keresem a határaimat, mindig mindent megvizsgálok, hogy lehet-e másképp, lehet-e jobban vagy hatékonyabban csinálni, hiszen ez visz minket előre. Az „így szoktuk” és „nálunk az a szokás” – az nem visz előre, csak egy helyben totyorgás lesz belőle.

Az igazán nagy sikereket elérő vállalkozásokban mindig van egy csipetnyi „más” valamiből. Én ezt keresem minden alkalommal, amikor egy új projektbe kezdek.

Benned mi az, ami más?


Vissza a blogra